A föld forog.

A szép szerte foszlott.

Mint a gömbről lepotyogó tárgyak.

A forgástól szerte széjjel szállnak.

A jó és a rossz.

A szép és a csúnya.

Nincs semmi mibe megkapaszkodna.

Mi marad mi száll el?

Amiért ragaszkodunk félteni kell!

Magunkhoz kötjük lánccal kötéllel.

Itt kell hogy maradjon nem veszhet el!

A föld forog soha meg nem áll.

Talpon kell maradni akkor is ha fáj!

Olyakat vesztessz el kikért mindent megtettél!

Miért nem látják azt amit én?!

Az életben nincs szűrke!

Csak fekete vagy fehér!

Nincsenek féligazságok!

Csak igazak és gazságok!

Mit el lehet dugni egy időre!

De előbb vagy utóbb.

Kiforrja magát mint a must.

Tiszta finom átlátszó borrá válik.

De addig hányan sérülnek?

S a föld csak forog.

Ő nem nézi szép vagy okos.

Hazug csaló vagy gyilkos.

Minden rajtunk áll.